Akik nélkül egy csapat sem létezhet- Interjú az OSC csapatorvosával és gyúrójával.

A bajnoki döntő után érthető módon sok szó esik az edzőkről, még több a játékosokról. Sokan nem tudják azonban, hogy milyen komoly erőfeszítéseket kell tenni ahhoz a stáb tagjainak, hogy a játékosok száz-százalékos állapotban ugorjanak vízbe. Dr. Kocsis Koppánnyal, és Horváth Ákossal beszélgettünk. Íme:

Horváth Ákosnak hívnak, több mint tíz éve foglalkozom sportmasszőri tevékenységgel, és ez is a főállásom. A vízilabdával az UTE-n keresztül kerültem kapcsolatba 2005-ben. Ekkor Godova Gábor volt az ottani másodedző, aki később vezetőedző lett. Jó kapcsolatot építettünk ki, így mikor 2006-ban kinevezték a női szövetségi kapitánynak, megkeresett, hogy vállalnám-e ott is e feladatot. Örömmel mondtam igent, így azóta a női válogatott gyúrója is szerény személyem. E mellett 2005 óta a műugró válogatottnál is szerepet vállalok, 2006 és 2014 között a Vasas női röplabdásaival dolgoztam ahol nagyon szép éveket töltöttem el, és rengeteg tapasztalatra tettem szert, 2009-től 2011-ig  a Fradi foci utánpótlásánál is kipróbálhattam magam, valamint természetesen az OSC csapata mellett, 2014 augusztusától.

„Kocsis Koppány vagyok, 2011-ben végzetem a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán. Mindig is érdekelt a sportorvoslás. Gábor Tóni bácsi segítségével (jelenleg a férfi válogatott csapatorvosa –a szerk.) kerültem be a vízilabda világába. Akkoriban ő a női válogatott csapatorvosa volt. Jómagam is 2014-ben csatlakoztam az OSC csapatához, Becsey Péter (OSC csapatvezetője –a szerk.) megkeresésének eleget téve, akivel a 2013-as Universiade ideje alatt ismerkedtem meg, ott is Vincze Balázs segítője volt. Emellett az Uzsoki utcai Kórházban dolgozom főállásban, hamarosan traumatológiai és ortopédia  szakvizsgát teszek.

akos_koppany.jpgHorváth Ákos és Kocsis Koppány;
Fotó: Balogh Máté

Mindketten olyan pozíciót töltötök be a csapat életében, ahol nagyon fontos a bizalom. Hogy sikerült elfogadtatni magatokat a játékosokkal? 

K. K.: Nekem nagyon sokat segített az Universiade. Az ott résztvevő csapatból többen ma az OSC játékosai, elég ha Bisztrot, Juhász Zsoltit, Cirmit (Kovács Gábor –a szerk), vagy Töfit (Szentesi Ádám –a szerk) említem. Köztem és a csapat között Juhász Zsolti volt a kapocs. Vele kimondottan jó viszonyt ápoltam, segítette a beilleszkedésemet. Elmondta, hogy melyik játékoshoz hogy kell hozzáállni, valamint biztos vagyok benne, hogy a csapattársainál is szólt néhány jó szót az érdekemben. Mára elmondhatom, hogy harmonikus a viszonyom a csapat összes tagjával.

H. Á.: Több jelenlegi játékosunkat is ismertem korábbról. Az UTE-s időkből Bisztrot, Salamon Ferit. A férfiválogatottnál néhányszor segítettem, ott Gór-Nagy Mikivel találkoztam, a Honvédnál ugyanígy egyszer helyettesítettem, ekkor Bátori Bencével ismerkedtem meg. Az igazi segítséget nekem is Juhász Zsolti jelentette. A kazanyi Universiade előtt egyszer meglátogatott Budapesten a magánrendelésemen, és nagyon meg volt elégedve. Koppányhoz hasonlóan, engem is felkészített a többi játékostársa szokásaira, így hiába nem ismertem pl Draskot, Joe-t (Joshep Kayes -a szerk)  hamar kialakult köztünk a bizalom, és zavartalanul folyik a munka. A női válogatott mellett megtanultam, hogy a titoktartás nagyon fontos eleme a munkámnak. Ezt a tulajdonságomat itt is kihasználom. A srácok bármit elmondhatnak, nem adom tovább senkinek, ez is elősegíti a bizalmat. A vízilabda egy nagyon zárt közösség. Ha elterjed a híred-akár pozitív, akár negatív irányba- azon nehéz változtatni. Szerencsére nekem előbbivel sikerült élnem.

Hogy néz ki egy meccsnap nálatok? Mennyivel a mérkőzés előtt érkeztek meg a helyszínre?

H. Á.: Idegenbeli mérkőzések során mindig a csapattal utazom, sőt az egyik kisbusznak rendszerint én vagyok a sofőrje. A srácok mindig egy órával a mérkőzés előtt kezdik meg a bemelegítést. A hazai mérkőzések során szeretek minimum másfél órával a meccs kezdete előtt megérkezni, legyen időm mindennel előkészülni, véletlenül se kelljen kapkodni. Vannak játékosok, akik rendszeresen kérik a mérkőzés előtti átmozgatást, ők Joe, Kevin, Gór-Nagy Miki és Bence. Természetesen mellettük bármelyik másik játékos rendelkezésére is állok.

K. K.: A hazai mérkőzések előtt van egy fix időkeret, amikor az uszodában kell lennem. Az idegenbeli mérkőzésekre legtöbbször külön utazom, igyekszem elkerülni, hogy az utolsó pillanatban essek be, de sajnos ez nem mindig sikerül, egyéb teendőim miatt. Az én munkám nem olyan jellegű, mint Ákosé, nekem jó esetben nincs orvosi teendőm a meccsek előtt. A szezon kezdetekor kértem a játékosokat, hogy bármilyen panasz esetén azonnal értesítsenek, így sokkal könnyebben tudjuk azt kezelni, mintsem, ha a bemelegítés közben derülne ki, hogy már két hete van valamilyen panaszuk.

koppany_peti.jpgFotó: Balogh Máté
Kocsis Koppány, Becsey Péter

A srácok rengeteget edzenek. Ti hány edzésen vagytok jelen egy héten?

H. Á.: Nem tudok minden edzésen részt venni. Egyéb teendőim függvényében kijelölünk mindig néhány napot, mikor csatlakozom hozzájuk. Van egy megállapodás a csapattal, a játékosok bármikor elérnek telefonon, így ha szükség van rám, a lehető legrövidebb időn belül találkozom a játékossal, és nem kell megvárni a következő, előre fixált napot.

K. K.: Számomra ez egy nagyon hektikus dolog. Van, hogy egy héten többször is le tudok menni, ilyenkor gyakran előfordul, hogy velük együtt úszom, de sajnos volt olyan is, hogy egy hónapig nem tudtam megjelenni a tréningen. Az én telefonszámomat is tudják, így probléma esetén bármikor bármelyik csapattag rendelkezésére állok.

Sok eseményen részt vettetek már adott csapattal, melyik számotokra a legemlékezetesebb?

H. Á.: Két olimpiát is megjártam a lányokkal, ez valóban a sport ünnepe, egyben egy hatalmas élmény, nem cserélném el semmire. Mégis, a 2014-es margitszigeti Európa bajnokság egy rendkívül meghatározó élmény számomra. Hatezer őrjöngő magyar szurkoló előtt szerepelni, és ott egy nagy csatában bronzérmet szerezni csodálatos élmény volt. 2012-ben az eindhoveni Eb-n is bronzot szeretünk, de azt egy Vb kilencedik hely előzött meg. Éppen ezért szinte földöntúli boldogságot éltem át, mikor végre dobogóra állhatott a csapatunk. De, ne csak a világeseményekről emlékezzünk meg, soha el nem felejtem, a legutóbbi egri mérkőzést, mikor az OSC a döntőbe jutott. Sokan az egrieket kiáltották ki esélyesnek, mi mégis borsot törtünk az orruk alá. Azért is különösen jóízű ez a siker, mert ezt ezzel a CSAPATTAL értem el.

K. K.: Számomra is kivételes élmény volt a bajnoki elődöntő. A kisebbik táborba tartoztam, én az OSC-t vártam a döntőbe. Emellett a már említett kazanyi Universiade az egyik legmeghatározóbb sportélmény az életemben. Több okból is. A szervezettsége, a monumentalitása és az egész atmoszféra egyszerűen lenyűgöző volt. Két hetet tölthettem el egyedüli orvosként mind a férfi, mind pedig a női válogatott mellett. Páratlanul sikeresen szerepeltünk, a hölgyek ezüstérmet szereztek, az oroszok ellen, egy olyan meccsen, ahol a víz majdnem kifolyt a medencéből… mégis mindenki boldog volt. A férfiak hasonló körülmények között pedig 5-4-re legyőzték szintén az oroszokat. Egy életre szóló élmény volt.

Élsportolók között dolgoztok hosszú ideje. Ti magatok űztök valamilyen sportot?

K. K.: Sokféle sportot kedvelek és űzök is, attól függően, hogy épp mihez van partnerem. Rendszerint futok, de rengeteget kerékpározunk, és túrázunk is. Január óta új szenvedélyem a falmászás. Azt gondolom, számomra nélkülözhetetlen a sport, hiszen egy-egy huszonnégy órás ügyelet a traumán igen megterhelő tud lenni. Ehhez kell a jó állóképesség.

H. Á: Sportolás szempontjából én „csak” konditerembe járok rendszeresen. Nincs így különösebb szenvedélyem, ugyanakkor ez számomra elengedhetetlen. Korábban aktív súlyemelő voltam, így ha elmarad a mozgás, azonnal észreveszem a tüneteit magamon. Másik ok, hogy jól megtermett srácokat kell átmozgatnom rendszeresen, és ehhez kell a jó fizikum nekem is.

akos.jpgHorváth Ákos
Fotó: Balogh Máté

Milyen egyéb, hobbitok van?

K. K.: Nyolc hónapos kisfiam. A korábbi hobbik, mint például a barkácsolás, eléggé lekorlátozódott, mióta apa vagyok. Az időbeosztásom szoros, így a család, a munka és a sport hármasa teszi ki a mindennapjaimat.

H. Á.: Nekem sincs különösebb más hobbim, én is édesapa vagyok. Van egy tíz éves kisfiam, és egy három éves kislányom. Velük próbálok minél több időt eltölteni.

Az idei szezon véget ért. Jó döntést hoztatok, mikor csatlakoztatok az OSC-hez?

H. Á.: Erre a válasz egyértelműen igen. Becsey Péterrel korábbról ismerjük egymást, ugyanis Godova Gábor kapitánysága alatt Péter is a stáb tagja volt, így személye garancia volt, hogy nem dönthetek rosszul. Mikor először olvastam, hogy megújul az OSC, Becsey Peti lenyilatkozta, hogy itt a CSAPAT a csapategység lesz a lényeg. Ekkor még semmi közöm nem volt a klubhoz, és kicsit ráncoltam a homlokom, mondván ez csak kincstári optimizmus. Aztán bekerültem a csapatba, és Peti nyilatkozata új értelmet nyert. Egy olyan közösségnek vagyok a részese, ahol valóban nincs áskálódás, rosszmájúság. Egy nagyon családias, „emberi” légkörben dolgozhatunk. Külön öröm, hogy Vincze Balázzsal is együtt dolgozhatok. Őt korábban nem ismertem, csak TV-n keresztül, de már akkor láttam rajta, hogy mennyire szenvedélyes, jó vezetőedző. A röplabda miatt a „Vasas család” tagja is vagyok évek óta. Nagyon szeretném, ha itt is kialakulna egy ilyen hozzáállás a klubhoz, amihez jó úton járunk.

K. K.: Abszolút osztom Ákos véleményét. Valóban egy rendkívül szimpatikus közösségbe csöppentem, ahol voltak már korábbi ismeretségeim, Ákost is korábbról ismerem. Nagyon örülök, hogy eleget tettem ennek a felkérésnek.

Lassan a vesszőparipám lesz, eddig mindenkitől megkérdeztem: Ti mit változtatnátok a vízilabdán?

H. Á.: A bírói szubjektivitást muszáj lenne csökkenteni. Tarthatatlan állapot, hogy sokszor maguk a játékosok sem tudják, hogy mi miért történik. Hogy várjuk el a nézőktől, akik jó eséllyel már láttak más labdajátékot, hogy egy ilyen, nehezen követhető mérkőzést széles körben megszeressék. Ezen kívül, komolyabb megbecsülést adnék a nemzeti sportunknak, több vízfelületre, és edzőre lenne szükség.

K. K.: Én is a bírói szubjektivitást látom a legfőbb problémának. Azt szokták mondani, hogy az a gyerek, aki egy edzésen részt vett, sokkal többet tud a sportról, mint az a szülő, aki már ezer meccset látott, de soha nem próbálta. Nos, én sem játszottam soha, így mély szakmai kérdésekbe nem bonyolódnék bele, viszont azt gondolom, hogy a közérthetőség, nagyban elősegítené a vízilabda további népszerűsítését.