"Minden Héten Háború"

A középszakaszban összesen nyolc gólig jutó, a Fradi ellen a mérkőzést eldöntő találatot jegyző tizest, Juhász Zsoltot kértük egy rövid szezonközi értékelőre.

Egy némileg viharos, mégis a Fradi elleni győzelem miatt pozitív kicsengésű középszakaszt tudhattok magatok mögött. Milyen volt ez a nyolc meccs belülről? 

Ahogy az egész szezonunk, úgy ez a nyolc mérkőzés is elég viszontagságos volt, sok rosszat és jót egyaránt megéltünk. Az átélt negatív dolgok miatt érezzük és vállaljuk is a felelősséget, de továbbra is egységesnek és hittel telinek kell lennünk. A legutóbbi meccsünk egy kicsiny szépségtapasz, amivel le tudjuk zárni ezt a negatív szériát.

Kívülről az látszott, hogy a középszakasz alatt a csapat nem felejtett el vízilabdázni, mégis egyfajta mentális hullámvölgybe kerültetek. Milyen okok húzódhatnak meg e mögött? 

Az idei szezonunk egy fantasztikus szolnoki győzelemmel kezdődött, és már azt megelőzően is csúcsra voltunk járatva a BL selejtezők miatt. Ezt követően rengeteg olyan meccsünk volt, ahol az elején három-négy góllal is vezettünk, - például a Szeged, vagy a Brescia ellen kétszer is - de a végén csak egy ikszet tudtunk kihozni, de volt olyan is, hogy az utolsó másodpercben kaptunk ki a Szolnoktól a Bajnokok Ligájába, és ezzel elestünk egy ponttól. Összességében annyi csalódás ért minket, amit nem tudtunk megfelelő módon feldolgozni.

juzso.jpg(Fotó: Balogh Máté)

Egy ilyen szituációban mi az ami segíthet a csapaton? 

Az egymásba vetett hit, és a csapategység. 

Milyen hangulatban telnek az utóbbi napjaitok? 

Bármennyire is érzelemmentes a profi sport, és kellően tudatosan élő játékosok alkotják az OSC-t, mindenkire hatással voltak a történések, vannak akik könnyebben, vannak aki nehezebben dolgozzák fel az eseményeket. Előre kell nézni, minden héten háború van, legközelebb szerdán a Nizza ellen, ahol azért küzdünk, hogy maradjon esélyünk a Final Six-be jutásra, nagyon számítok a hazai közönségünkre, mert nagyon sokat jelent a támogatásuk. Ugyanakkor számítok Baksa Lacira is, aki remélhetőleg a Brescia elleni hazai meccsükön a legutóbbihoz hasonló, vagy még annál is jobb teljesítményt fog nyújtani a Spandau kapujában. 

Némi meglepetésre a Szolnok lesz az elődöntőben az ellenfeletek. Milyen esélyekkel vágtok neki ennek a párharcnak? 

Az októberi sikerünknek köszönhetően három-háromról indul a hét szerzett pontig tartó párharcunk, mindent megteszünk azért, hogy elkapjuk a világválogatott Szolnokot. Az esélyesség terhe rajtuk van, hiszen az a csapat nem azért lett így létrehozva, hogy döntőbe jussanak, hanem hogy minden sorozatban ahol elindulnak, azt nyerjék is meg. Mindent felrakunk egy lapra, és nekik esünk. 

Köszönöm Zsolti, sok sikert!