Három válogatottal erősítünk

Magyar, szerb és szlovák. Zalánki Gergő, Szlobodan Nikics és Lukas Seman is a Kondorosi úton folytatja pályafutását ősztől.

A magyar válogatottal a trieszti Olimpiai Kvalifikációs tornát is megjárt fiatal, 21 éves balkezes, Zalánki Gergő Budapestre teszi át a székhelyét. 

zaleszg.jpg(Fotó:VLV.hu)

Gergő egész eddigi pályafutását a hevesi megyeszékhelyen töltötte, csapatával a ZF Egerrel jelenleg is a bajnoki döntő egyik résztvevője. Jó teljesítményére nagy szükség lesz, hiszen a szintén balkezes, Kevin Graham elhagyja a csapatot, és szülőhazájába, Kanadába költözik.

A szerb színeket a világ egyik legerősebb, háromszoros világ-, ötszörös Európa bajnok, kilencszeres Világliga-győztes, olimpiai ezüst (2004) és bronzérmes (2012), 33 éves, Szlobodan Nikics képviseli majd. A rendszeres meccsre járók már személyesen is találkozhattak vele, hiszen a török Galatasaray csapatával, februárban már járt az uszodában. A szerbek hetese bizonyára komoly előrelépést jelent majd a Kayes után maradt űr betöltésében.

slobodan-nikic-blic-1-600x374.jpg(Fotó: Blic)

Az ugyancsak center, szlovák Lukas Seman szegedről érkezik. A presovi születésű, 27 esztendős játékos, kétszeres magyar bajnoknak vallhatja magát (2011, 2013) idén a hatodik helyen végzett az OB1-ben a ConiTech Diapolo Szeged színeiben. Német Tonival és Szlobodan Nikiccsel kiegészülve biztosra vehetjük, hogy a már-már állandósulni látszódó centergondjaink egyszer s mindenkorra megoldódnak.

seman.jpg(Fotó:szve.hu)

Az OSC korábbi csapatkapitánya, a válogatottba újra visszakerülő világbajnok védő, Decker Ádám a szezon végén elhagyja a klubot. A kétéves munkáját köszönjük, pályafutása alakulásához további sok sikert kívánunk!