Ó év új remények.

Az idei év utolsó -reményeink szerint- három mérkőzése következik. Ma a Honvéd ellen bajnoki rangadón szerepel a csapat, a hétvégén pedig a Magyar kupa négyes döntőjében. Két sérült és egy új játékosa van a csapatnak, többek között erről is kérdeztük Vincze Balázst, és Becsey Pétert. 

Egy hete nem játszottatok tét mérkőzést, igaz voltak, akik a válogatott –kevésbé sikeres-, görögországi túráján vettek részt. Mivel töltöttétek, ezt az időszakot, milyen állapotban van most a csapat?

Felemásan telt ez az egy hét. Akik itt voltak, velük elég komoly munkát végeztünk, akik a válogatottban szerepeltek, ők is keményen dolgoztak, legfeljebb az eredmény nem úgy alakult, ahogy szerették volna. A sérültjeink gyógyulnak, de ennek ellenére nincs esély arra, hogy ebben a naptári évben szerepeljenek. Várjuk azokat a feladatokat, amelyek még decemberben előttünk állnak, bízom benne, hogy a terveinknek megfelelően tudjuk zárni a 2015-ös esztendőt.

Ma játszátok az idei utolsó bajnoki meccseteket, a Honvéd ellen. A mérkőzésre 14 játékost lehet nevezni. Van arra lehetőség, hogy egy új játékost szerepeltessetek, és ezáltal teljes csapattal álljatok ki?

Van egy brazil igazolásunk, center poszton. Vele egészülünk ki, addig, amíg a sérültjeink visszatérnek. A BL-ben nem tud szerepelni, hiszen ott csak a korábban nevezett játékosok szerepelhetnek.

Tonya és Erik milyen edzésmunkát tud végezni jelen pillanatban?

A szárazföldi munkában nem gátolja őket a sérülésük, abból nem estek ki, lelkesen, pozitívan hajtják végre azokat a gyakorlatokat, amelyeket a sérülésük megenged. A vízben is dolgoznak, leginkább láptempós feladatokat csinálnak. Erik tegnap kapott egy vízben is használható gipszet, ezáltal a lövést valamint a fórokat tudja gyakorolni, igaz nagyon oda kell figyelni, hogy se neki se ő ne okozzon sérülést.

A hétvégén Egerben van jelenésetek a Magyar Kupa négyes döntőjében. Mikor utaztok le?

Tervek szerint péntek délelőtt edzünk egyet, majd ebéd után indulunk le. A mérkőzés időpontja némileg szokatlan, 13:30-kor játszunk az Eger ellen. Péntek este lehetőségünk lesz Egerben edzeni.

Újra a Bitskeyben játszotok az Eger ellen. Tavaly ez kétszer is jól sült el. Mit vársz ettől a meccstől?

Ami a tavalyi évben történt, az olyan mintha nem is lett volna. Nyilván tavalyi két meccs pozitívumait fel kell használni, azt, hogy mennyire koncentráltak és hittel teliek voltunk. Most is ez lehet a kulcsa a játékunknak, és majd meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Feltételezhetően egy, az előző meccsekhez hasonló stílusú játékot kell játszanunk. Adott helyzetekben nem elég a jó megoldást választani, a jobbat, és eredményeset kell.

antonio_1.JPG(Fotó: Becsey Péter)

Az új brazil igazolásról Becsey Péter csapatvezetőt kérdeztük.

A 31 éves, Antonio Inserra Neto, korábbi brazil válogatott centert igazoltuk. Vincze Balázs kapcsolati tőkéjét kihasználva ragadtuk meg az alkalmat, hogy az idei évben előttünk álló fontos mérkőzéseken ne kelljen klasszikus center nélkül játszanunk. A brazil légiósok nem ismeretlenek a magyar bajnokságban, honfitársa Adria Delgado a Vasasban játszik