Van még kilenc meccs, megyünk tovább!

 Szerdán hazai pályán két góllal maradtunk alul a Jug Dubrovnikkal szemben. Végig szoros meccsen, komoly bírói ellenszélben, nem sikerült pontot szereznünk, de a szezon még csak most kezdődik... A meccs végén Bisztrotól és Draskótól is kértünk egy rövid értékelést.

A meccset a Jug kezdte jobban, kétszer is vezetést szerzett az első negyedben, de mindkétszer sikerült egyenlíteni, először Decker Ádám centerben szakadt el tanítani valóan az emberétől, majd Kovács Gábor varrt be egy szabaddobást. 

osc_jug.jpg(Fotó: Ecsedy János)

A második játékrészben Cirmi ott folytatta, ahol abbahagyta így már mi vezettünk 3-2-re, de a félidőre már egygólos hátrányban mentek a srácok, ugyanis a Jug nagy hatásfokkal értékesítette, az amúgy is menetrendszerűen érkező fórokat... 

A fordulás után Bátori percek következtek, Bence előbb fórból, majd akcióból is eredményes tudott lenni, a negyed végén pedig Drasko is feliratkozott a táblára, s egy gólos hátránnyal várták a végső felvonást. 

A záró nyolc percben Salamon Feri gyorsan egyenlített, ám az ezt követő két horvát gólra már nem volt válasza a csapatnak. 

Nézőként nagyon jó érzés volt látni, ahogy a srácok "beledöglenek" egymásért a vízbe, és mindent megtesznek a sikerért. Ez most még kevés volt ahhoz, hogy az erős hátszélben játszó, rutinos Jug ellen pontot érjen, de még van kilenc mérkőzés a javításra. 

Bisztritsányi Dávid az OSCwp blognak:

Nincs komoly tragédia, mert van még kilenc mérkőzés. A Reccot és a Szolnokot is meg lehet verni,a másik két csapatot meg kell verni. Hétvégén Magyar Kupa selejtező van, ahol lesz alkalmunk kijavítani azokat a hibákat, amiket itt vétettünk. Szerintem ez a Jug semmivel nem jobb mint mi, talán jobban tisztelték őket... Ez rajtunk múlott nagy százalékban, ők nem csináltak semmi különlegeset. Nekünk kellett volna egy még egy kis plusz. Ennek ellenére nem vagyok borúlátó, csak sajnálom, hogy kikaptunk.

Drasko Brguljan az OSCwp blognak

Egy nagyon fárasztó meccset játszottunk a Jug ma jobb volt. Harcoltunk az egész meccsen, és szerintem jól is játszottunk. A védekezésünk jó volt, Bisztro remekül védett, de a támadásunk nem volt ma elég. Sajnos csak egy centerünk van, és ha Toni nincs a vízben, akkor csak improvizálni tudunk. Ádám és Cirmi nagyon jól játszott, de ez nekik is fárasztó. A harmadik negyed végén kaptunk egy buta gólt és a végére nagyon elfáradtunk. Itt vagyunk a BL főtáblán, van még kilenc meccsünk, megyünk tovább. 

Címkék: BL Bisztro Jug Drasko