"Végig toppon kell lennünk..."

Három hétvége tíz meccs, kilenc győzelem. Röviden így lehetne összefoglalni a csapat idei szezonban nyújtott teljesítményét. Sorsoltak a BL-ben és a MK-is. Az eddigiek értékelésére kértük Petik Attila vezetőedzőt.

Tíz meccs, kilenc győzelem. Ha valaki augusztus elején felajánlja neked, hogy a csapat első tíz meccséből kilencet behúztok, elfogadtad volna?

Nem. Minden meccset meg szeretnénk nyerni, és vasárnap is győznünk kellett volna.

Kinevezésedkor a többfajta, de stabil védekezést, és az arra épülő agresszív támadójátékot szeretted volna megvalósítani. Ez alatt a három hétvége alatt melyek azok a játékelemek, amelyekkel már elégedett vagy és mi az, amiben még fejlődni kell?

Vegyes a kép. Eddig sorozatmeccseket játszottunk. Az első meccseken mindig határozottabban tudtunk védekezni, és abból támadni, kellően hatékonyak is voltunk, de az is látszott, hogy a sorozat-terhelés végére a mentális fáradtság hatására lassabbak voltunk hátul, nem úgy zárt a védelem, ahogy szerettem volna, és ez támadásban is megmutatkozott. Ugyanakkor, ha megnézzük a Glyfada elleni meccsünket, akikkel mindkét csapat (Marseille és Nápoly – a szerk) szoros meccset játszott, mi olyan támadással rukkoltunk elő, ami még engem is meglepett. Sajnos a harmadik meccsre ez elfogyott.

 

A vasárnapi Marseille elleni vereség meglepő volt. A meccs után milyen volt a hangulat az öltözőben?

Le voltak lombozva a srácok, de csak néhány szót beszéltünk róla. A kedd reggeli edzésen fogjuk kielemezni, a történteket. Nem így kalkuláltuk, de újra bebizonyosodott, hogy ha egy csapat mentálisan nincs ott száz százalékosan, akkor minden meccs nehéz lehet. Ez egy figyelmeztető jel lehet a bajnokságra is, végig toppon kell lennünk, ha nem akarunk kellemetlen meglepetéseket.

petik.jpgFotó: Balogh Máté

Edzőként, hogy élted meg a vasárnapi meccset? A srácok hajtottak, nem adták fel, de elől vagy kapufa lett, vagy Scepanovics védett bravúrral, hátul pedig néhány szerencsétlen gólt is kaptunk…

Nehezen. Próbáltunk védekezést váltani, 0:4-nél volt egy kapuscsere, amitől azt vártam, hogy a mi csapatunkat felrázza, az ellenfelet pedig egy kicsit megfogja. Tulajdonképpen végig kapaszkodtunk, nem szabad így egy mérkőzést kezdeni, ez a vb döntőn is megmutatkozott. 0:4-ről nagyon nehéz visszakapaszkodni, rengeteg erőt őröl fel, és utána megint egy-egy szerencsés góllal tudott ellépni az ellenfél. Mikor ott voltunk, hogy egy gólra felzárkózhatunk, akkor elől mindig egy nagyobbat hibáztunk a franciák pedig találtak egy-egy olyan gólt ami nem minden meccsen fordul elő. Akármit csináltunk nekünk nem jött össze, a Marseille-nek pedig az is összejött, ami máskor nem. Nem egy rossz csapat, de ha tíz meccset kéne játszani velük, akkor a legtöbbször mi jönnénk ki győztesen.

Ennek a meccsnek lett a következménye, hogy a Volgográdon kell túljutni a főtábláért. Ha megnézzük a csoport másodikokat, nem biztos, hogy mindenkinél erősebb ez az orosz csapat, ugyanakkor nincs közel. Hogy értékeled ezt a párosítást?

A Marseille a Jadrant kapta, azt a Jadrant aki az előző körben nagyon megverte a Nápolyt. Ez alapján lehet, hogy jobb ez az ág, ugyanakkor a volgográdi túra nem egy kellemes kiruccanás. Játékosként a BVSC-vel volt szerencsém odautazni, az egy januári időpont volt, és mínusz 28 fok… Biztos, hogy nagyon nehéz lesz a kinti meccs, és ott kell egy olyan eredményt elérjünk, amivel itthon be tudjuk biztosítani a helyünket a főtáblán. Az is kiderült, hogy ha a Volgogradon túljutunk, akkor az ’A’ jelű csoportba kerülünk, amiről mondhatjuk, hogy a nehezebb csoport.

Nem csak a BL-ben sorsoltak, hanem a Magyar Kupában is, ahol majd a Vasas lesz az ellenfél.

Igen. Itt nem panaszkodhatunk a sorsolásra, mi vagyunk a párharc esélyesei, és be is kell kerülnünk a négyes döntőbe, ahol jó eséllyel a négy ’nagy’ találkozik majd. Ott minden egy-egy meccsen dől már el.

Az eddigi sorozatterhelést hogy bírják a srácok? Van sérült, beteg?

Akik a nyári válogatott illetve Universiade felkészülés alatt megsérültek rendbe jöttek, úgyhogy minden játékosomra számíthatok. Bízom benne, hogy ezt a szerda-szombat terhelést jobban fogjuk bírni, nem csak egy éjszakánk lesz ráhangolódni a következő meccsre, hanem ha lezártuk a szerdai mérkőzést, akkor van három napunk szombat estig és utána négy a következő szerdáig. Ez némi könnyebbség, de hosszútávon ez is nagyon megterhelő lesz. Fontos, hogy erre odafigyeljünk, mind az edzői stáb, mint a játékosok, és aki fáradt azt inkább hagyjon ki egy mérkőzést, hogy az utána következőn hasznosabb tagja legyen a társaságnak. Tizenhatos kerettel dolgozunk, tehát minden mérkőzésen lesz kimaradó.

Bő három hónapja vezetőedzőként dolgozol. Ez a kinevezés mennyire változtatta meg az életed?

Jó néhány változást hozott, de az időmet eddig is az uszodában töltöttem, mint utánpótlás vezető. Ennyi utazás, illetve külföldi tartózkodás nem volt, hiszen csak magyar mérkőzések voltak. Olyan szempontból szerencsés vagyok, hogy az egész családom uszodai, a feleségem edzőként dolgozik a csapatnál, és a gyerekek pedig vízilabdáznak, tehát találkozom velük a ’munkahelyen’ is. Sajnos ez ezzel jár, de lesz olyan időszak is, amikor majd többet tudunk együtt lenni, és hétvégén ha lesz lehetőségem megyek a mérkőzéseikre. Így könnyebb a helyzetünk, mintha a család többi tagja nem lenne sportoló.

Van-e még valami?

Ezúton szeretnék gratulálni az utánpótlásnak, hogy sikerült a felsőházba jutni. A hétvégén megszületett az első győzelem mind férfi mind női szinten a serdülő korosztályban, és azért mi figyelünk az utánpótlásunkra is, mert a hosszú távú céljaink között szerepel, hogy minél több, saját nevelésű OB1-es játékosunk legyen. 

Köszönöm a beszélgetést!

Címkék: BL MK OSC Petik Attila