Csapatunk vezetőedzője, néhány játékosunkkal együtt már elutazott Dél-Koreába, hogy címvédőként részt vegyenek a július 3-án kezdődő Universiadén. Vincze Balázs ezt megelőzően tisztelte meg blogunkat egy interjúval, melyben mesélt játékos-pályafutásáról, mindennapjairól, és természetesen az ő véleményét is kikértük, a vízilabda jelenlegi helyzetéről. 

Milyen gyerek voltál, hol töltötted a gyerekkorodat?

A belvárosban nőttem fel a Szabadság tér környékén. Van egy öt évvel idősebb bátyám, aki végigjárt előttem minden lépcsőfokot, általános iskolába ugyanoda jártunk, aztán ő elkezdett úszni, majd vízilabdázni. Én is először úsztam, aztán a vízilabdánál kötöttem ki, tulajdonképp követtem őt. Ami érdekes, hogy a felnőtt korosztályban játszottunk egy csapatban, mindketten az Újpestet erősítettük, - én húsz évet töltöttem ott-, ebbe az időbe az is belefért, hogy közösen bajnoki címet szerezzünk.

Vízilabda mellett milyen más sportot próbáltál ki?

Alapvetően semmit, egy fél évet szertornáztam, ahol az alapokat elsajátítottam, de semmilyen különlegesebb gyakorlatot nem tanultam meg. Testnevelés tagozatos iskolába jártam, de csak a vízilabdával foglalkoztam.

Hogy tudtad összeegyeztetni a vízilabdát a tanulással? Jogi diplomád is van, ehhez nem elég csak az egyetemen elkezdeni tanulni.

Az általános iskola nem jelentett akadályt, még akkor sem, ha naponta két-három órát az edzésekre szántam. A gimnázium már nagyobb falat volt, hiszen az Eötvös Gimnáziumba jártam, ami manapság is komoly nívót képvisel, akkoriban sem volt ez másként. Ott már nem tartoztam a jó tanulók közé, de elvégeztem. Ezt követően a TF-en szakedzői diplomát szereztem majd mint másoddiplomás kerültem Szegedre, ahol 2003-ban végeztem.

Fotó: Balogh Máté

Jogászként mennyit dolgoztál?

Összesen négy hónapot, miután Magyarországon befejeztem a játékos-pályafutásomat. Utoljára a BVSC-ben játszottam, majd a csapat jó része, a vezetőséggel és edzőkkel együtt Egerbe költözött. Oda én már nem követtem a csapatot. Ekkor nem tudtam, hogy mit is kéne csinálnom, így elkezdtem a rögös jogi pályát taposni. Közben visszahívtak Isztambulba, a Galatasaray csapatához, ahol korábban már egy évet játszottam. Néhány hónapig két-három hetente Törökországban töltöttem a hétvégéket, a fennmaradó időben pedig dolgoztam. Aztán másodszorra is jött a BVSC hívószava, de ekkor már nem játékosnak, hanem edzőnek kértek fel.

Aktív játékosként húsz évet töltöttél az Újpestben, mellette Óbecsén, Isztambulban és a BVSC-ben is játszottál. Melyik volt az az időszak, amelyre a legszívesebben emlékszel?

Mindenképpen az Újpestben eltöltött évek, különösen az ’89-től ’96-ig terjedő időszak.

Ez idő alatt, amit lehetett megnyertél klubszinten majd később Világkupát és két Európa Bajnokságot nyertél, valamint világbajnoki ezüstérmed is van. Össze tudnád hasonlítani a kettőt? Melyik volt nehezebb a klubcsapattal a csúcsra érni, vagy a válogatottal nyerni végre?

Mind a kettő nagyon nehéz dolog, rengeteg munka van mögötte és persze sok szerencse is kellett hozzájuk. Nehéz összehasonlítani ezt, edzőként is érzem, hogy a klubcsapatban eltöltött nyolc-kilenc hónap az teljesen másként működik, mint egy válogatottnál eltöltött egy-két hónap. Mindkettőnek megvan a maga varázsa. Azt az Újpestet nagyon szerettem, borzasztóan jó közösség volt, és ezért is sikerült három-négy válogatott játékos mellett hat-nyolc nem válogatott játékossal, olimpiai bajnokokkal teletűzdelt Posilipio, Mladost Zagreb vagy Calaunya ellen nyerni. Sajnos az utolsó két év nem úgy sikerült, ahogy a korábbiak, de így is egy rendkívül szép korszak volt.

Jól tudom, hogy a ’94-es BEK győztes csapattal még mindig tartjátok a kapcsolatot?

Tavaly szerveztem egy találkozót, a BEK győzelmünk huszadik évfordulója kapcsán. Azt kell hogy mondjam: rengetegen maradtunk a sportban belőle. Edzőként, szakvezetőként, kommentátorként, uszodaigazgatóként. Sok társam abból a csapatból továbbra is megtalálja a helyét az uszodában, és elismert pozíciókban vannak.

Fotó: Balogh Máté

Tavaly nem csak a BL győzelem volt húsz éves, hanem a fiad is akkor töltötte be a második X-et…

Igen, Márk most már 21 éves. Ez is egy örömteli pillanat volt. Az elmúlt négy évben én is hozzájárultam a tehetsége kibontakoztatásához. Szegeden három évet dolgoztunk együtt, igaz a tanulást az edzések elé helyeztük, így a lehetőségeket nem mindig használtuk ki maximálisan. Idén már, mint főiskolás volt a csapat tagja. Mindig ott van a határon, ha lehet akkor játszik, de én nagyon örülök neki hogy az otthoni kapcsolatunk mellett van egy ilyen is, bár hozzá kell tennem, hogy ez sokszor nehezebb.

Márknak van egy húga is…

Igen Sára. Ő röplabdázik. Ideális testalkata van hozzá, és nagyon is szereti ezt a sportot.

Ha éppen nem edzést tartasz, vagy mérkőzésen veszel részt, akkor abban a kevés szabadidődben mivel foglalod el magad?

Leginkább olvasok. Sárát vagy a feleségem, vagy én hordom edzése Budaörsről a Folyondár utcába, ami egy tekintélyes távolság, két utazás közben pedig végigüljük az edzését. Ez napi szinten három-négy órát vesz el az időnkből. Ezeket a perceket használom ki arra, hogy elemezzem a mérkőzéseket, vagy teljesen kikapcsolódom, nézem az edzésmunkát, és esetleg megpróbálok ellesni néhány olyan trükköt, melyet később a csapat szárazföldi edzésein hasznosíthatok, vagy valamint olvasok.

Van esetleg kedvenc szerződ? Kedvenc témád?

A történelmi regényeket szeretem. Bán Mór Hunyadi könyveiből eddig ötöt olvastam el, nemrég megjelent két újabb kötet, ezeket is beszereztem már, viszem is ki magam az Universiadéra.

Játszottál egy évet Isztambulban, és az Universiadét megelőzőn egy törökországi felkészülési tornán vesztek részt. Ki tudod használni a két év alatt kötött ismeretségeket, barátságokat?

Teljes mértékben. Megkértem a szervezőket, hogy abban a gyönyörű uszodában legyünk, ahol a Galatasaray is játszik, ez egy csodás fekvésű létesítmény. Korábban a Szeged vezetőedzőjeként is jártam itt.

A korábbi klubjaid közül gyakorlatilag csak a Galatasaray működik változatlan háttérrel. Figyelemmel követed a mérkőzéseiket, akár szakmai szemmel, akár barátként?

Mindkettővel. Azok a játékosok, akikkel én együtt játszottam, hozzám hasonlóan kikerültek a partra vagy edzőnek, vagy sportvezetőnek. Ezek a kapcsolatok megmaradtak, és nyomon követem a szereplésüket.

Igazán ismert trénerré a szegedi kinevezés tett, hozzánk már jó hírnevű mesterként érkeztél. Lehet párhuzamot vonni a három szegedi és az idei év között?

Szerintem nem. Azt sem tudom eldönteni, hogy a három szegedi év közül – melyek gyakorlatilag mind ugyanolyanok voltak-,melyik milyen volt. Az egyik év teljesen olyan lett, mint a másik, és majd hogy nem a harmadik is. Ott tudtam valamit nyerni aztán azt kétszer megvédeni. Idén végre sikerült elérni a bajnoki döntőt, ugyanakkor nem sikerült semmit nyerni. Az nagyon jó volt, hogy volt lehetőségem egy Szeged szintű csapatnál előrelépni, és eredményt elérni, és ezek segítettek hozzá ahhoz, hogy az ottani főszponzor kiválása után vele együtt egy új csapatnál folytathassam. Ami az OSC-nél a legérdekesebb volt, hogy tizenöt-tizenhat játékost én nevezhettem meg, hogy kiket szeretnék idehozni, (egy meghatározott kereten belül). Ha arra gondolok, hogy jó néhányszor zsúfolásig megtöltöttük a Nyéki uszodát, az indulásnak mindenképp egy jó év volt. Remélem, hogy meg tudjuk ismételni, vagy adott esetben meg tudjuk fejelni.

Fotó: Balog Máté

Ehhez mi kell, hogy meg tudjuk fejelni?

Amit elkezdtünk azt visszük tovább még koncentráltabban még tudatosabban. Nüanszok voltak azok, amelyek döntöttek a BL szempontjából. Ha valami kicsit keserű nekem az elmúlt évből, az az, hogy a Szolnokot nem tudtuk egyszer sem megverni.

Mi az edzői hitvallásod? Mi jellemzi igazán a te csapataidat, és legyen az akár egy klubcsapat akár egy válogatott?

Azt szeretném, ha egy nagyon motivált, nagyon elszántan küzdő, de olyan csapatom lenne, amelyikben van valami váratlan, ugyanakkor minden pillanatban tudjuk, hogy mi történik a vízben. Olyan embereket szeretnék minden csapatomba, akik tudják, hogy miért járnak le: Nem időt tölteni, hanem mindig nyerni akarnak.

Jelenleg is egy szövetségi kapitányi posztot töltesz be, de talán kevesen tudják, hogy 2012-ben te is beadtad a pályázatodat a nagy válogatott kapitányi posztjára. Ott második lettél, és egy interjúban így fogalmaztál: „Vereséget szenvedtem egy legendától”. Ha holnap kiírnák újra a posztot, megpályáznád?

Nem tudom.

Hozzád is az az utolsó kérdésem, mint eddig minden interjúalanyhoz. Mivel lehetne népszerűbbé tenni szeretett sportágunkat?

Ebben azért nagyon nehéz előrelépni, mert egy olyan sportágról beszélünk, ahol a testünk 80%-át nem látni. A nézők sem értik, és a játékvezetők is csak sejtik, hogy mit fújtak. Két irányba lehet innen elmozdulni: Viktória irányába, mikor egyáltalán nincsenek szabályok, fejen át lehet ugrani, legfeljebb két kézzel nem lehet a labdát megfogni, de a víz alatt ezt sem látjuk… A másik egy olyan jellegű játék, hogy minden fault. Próbálnak egyszer így egyszer úgy fújni. Van, hogy nagyon kevés ítélet születik, ekkor egyre durvábbá válik a mérkőzés, és nehéz lesz a játékosokat kordában tartani. A következő mérkőzésen meg homlok egyenest mást fújnak. Nekem jó így, ahogy van az egész.

Huszonöt méteres pálya gondolata?

Érdekes! Azt mondják, hogy fölösleges az az öt-hét méter a pálya közepén, én erre azt mondom, hogy az az a része a medencének, ahol tervezni lehet. Akár védekezést, akár támadást. A fociban is egy nagyon fontos játéktér a középpálya, nálunk sincs ez másképp.