A gwangjui Universiade győztes csapatában szerencsére szép számmal képviselték magukat klubunk játékosai, így egy kis beszélgetésre hívtuk őket: Mondják el a főszereplők, hogy élték meg belülről ezt a zseniális teljesítményt. Interjúsorozatunk első részét Barcelona világbajnokával, a csapat házi gólkirályával kezdjük.

Bence elmondta, mit érzett akkor, mikor átkerült a felnőtt csapatból, de azt is megtudhatjuk, hogy mit mondott Szédültnek  a mindent eldöntő ötméteres előtt.

Mikor Balázs és a srácok a Konodorosin elkezdték a felkészülést, te még Benedek Tiborral és a nagy válogatottal készültél a szigeten. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban derült ki, hogy te is az Universiade csapatban fogsz szerepelni. Ezt hogy élted meg, hiszen ez egyúttal azt is jelentette, hogy a nagyválogatott keretéből kikerülsz.

Ez Rómában, egy hárommérkőzéses felkészülési tornán történt. Az első, USA elleni meccsen még játszottam, szerintem elég jól, majd este a vacsora után Tibi felhívott a szobájába, ahol közölte velem, hogy az Universiade csapathoz kerülök át. Másnap játszottak a srácok a szlovák válogatott ellen, de én csak a torna végeztével a nagy csapattal együtt utaztam haza. Először nagyon rosszul és mélyen érintett, a döntést követő két-három napban nem volt annyira jó a közérzetem, de ahogy elkezdtem edzeni Balázsékkal, megtetszett, hogy mindenki hajt, és láttam az elszántságot, így én is újra motivált lettem. Szerencsére majdnem mindenkivel játszottam már korábban, vagy korosztályos válogatottban, vagy valamelyik klubcsapatban, de ha nem is játszottam velük, ismertem őket, így a beilleszkedés nem jelentett problémát. Érzésem szerint örültek is nekem. Ahogy elkezdtem edzeni, nem néztem vissza, csak előre.

Eltöltöttetek huszonöt napot távol a családtól, összezárva. Milyen volt a hangulat?

Valóban, huszonöt napot voltunk távol, ez nagyon hosszú. Majd egy hónap alatt, egyetlen súrlódás sem volt, ami szerintem elképesztő. Ezt Balázs is megjegyezte még a kieséses szakasz előtt, látta a csapaton, hogy milyen magas a toleranciaszint. Egy tizenhárom fős fiútársaságnál előfordulhatnak konfliktusok, de itt nem voltak. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon együtt volt mindenki, szerintem nem is fért volna bele, az energiáink másra pazarlása. Már csak azért sem, mert kint értesültünk a lebonyolítási rend változásáról (Szingapúr visszalépése miatt -a szerk), a tervezett hat meccs helyett kilencet kellett játszani. Ez gyakorlatilag minden energiánkat elvitte, ezt jól mutatja az is, hogy összesen kétszer voltunk kint női kosárlabdameccsen, azon kívül szinte minden nap volt meccsünk. Ha épp nem, akkor fizikai vagy taktikai felkészülést tartottunk, tehát elég sűrű volt az alapprogram. Előtte volt néhány felkészülési meccs a törökökkel, utána pedig egy felkészülési tornán vettünk részt, amit szintén megnyertünk. Nagyon hosszú volt, de megérte, mert nagyon jó közösség volt, és lehetett látni, érezni, hogy felépítgetjük magunkat. Érezhető volt, hogy az első isztambuli kétkapu és az Universiade nyitómeccse között már egy nagy utat tettünk meg. Ez kellett ahhoz, hogy a végén arannyal térjünk haza.

Az első meccs talán már le is zajlott, mikor a hivatalos megnyitóra került sor, ahol te vihetted a magyar zászlót. Ezt egyfajta „elégtételnek” fogtad fel?

„Aki a zászlót viszi, az aranyat nem nyer”

Nem, szó sincs elégtételről. Ott álltunk a megnyitón, mikor odajöttek a magyar delegáció vezetői, és megkértek, hogy én vigyem a zászlót. Nekem ez egy hatalmas megtiszteltetés, meg is beszéltük a srácokkal, ha én viszem a zászlót, akkor ők sorakozzanak fel mögöttem és menjünk együtt. Később mondták, hogy van az az átok, miszerint „Aki a zászlót viszi, az aranyat nem nyer”, szerencsére erre mi rácáfoltunk.

Öt OSC-s játékos volt a csapatban, valamint Balázs volt a szövetségi kapitány, volt ennek látszata a játékotokon?

Hogyne, minden edzőnek megvan az a játékstílusa, ami őt jellemzi. Balázst a pörgős játék jellemzi, amit meg tudott valósítani mind az OSC-vel mind pedig az Universiade csapattal. Nekünk ez nagyon feküdt, a nyár folyamán nem kaptunk ki, és még a legmélyebb gödörből is ki tudtunk mászni. Egy centerrel, Szentesi Ádámmal játszottunk, amikor ő nem volt bent, akkor sokmozgásos játékot játszottunk és egy-egy támadásra szinte mindenki be tudott menni centerbe.

Volt olyan meccsetek, mikor kicsit lazítani lehetett?

Egyértelműen tudtuk előre, hogy a hazaiak, valamint a brazilok nem képviselnek olyan komoly játékerőt. E két meccsen nem volt szükség olyan koncentrációra, mint előtte vagy utána, - ezzel senkit sem lebecsülve-. A négy közé jutásért Japán egy nagyon kellemetlen ellenfél volt, csak a meccs végére sikerült szétnyitni az ollót. Jól mutatja a mezőny erejét az ausztrálok elleni döntetlen, ahol az utolsó negyedben még hárommal vezettünk, majd 8:8-lett. Utólag azt gondolom, hogy nagyon jót tett az a figyelmeztetés, mert így még jobban odatettük magunkat, és ez kellett ahhoz, hogy a végén mi nyerjünk.

Jó néhány nagy világversenyen szerepeltél már, sokszor döntőt is játszottál, nyertél. Ezt az Universiade döntőt, hogy élted meg?

A döntő az mindig egy másik műfaj. Tudtuk, hogy nehéz lesz, mert az olaszok szerkezetet is váltottak és elkezdtek jobban játszani, mint a torna elején. Döntő momentum volt, hogy a félidőre nem 4:0-val hanem 4:1-gyel mentünk. A nagyszünetben azt beszéltük meg, hogy mi nem egy olyan csapat vagyunk, aki bemegy és egy langyos meccsen simán kikap az olaszoktól. Mindannyian tudtuk, hogy a harmadik negyed fogja eldönteni a meccs sorsát. Ha az utolsó negyed előtt négy gól lett volna a különbség, akkor szerintem vége is lett volna. E helyett sikerült felzárkózni, annak ellenére is, hogy menetrendszerűen jöttek a hátrányok. Szerencsére jól védekeztünk, és ki is egyenlítettük. Ekkor néztem először az olasz kispadra, és akkor már látszott a fejükön a zavarodottság. Szerintem az ötösök során is nálunk volt a lélektani fölény, annak ellenére, hogy 1:40-nel a vége előtt 7:6-ra mi vezettünk.

Az ötösök során te is értékesítetted a magadét. Előtte volt benned valamilyen félsz, vagy a szokott higgadtsággal álltál oda?

Balázs megkérdezte tőlünk, hogy ki akarja lőni, én biztos voltam benne, hogy lőni fogok.

A csapat egyik legrutinosabb játékosa vagy. Fiatalabb társaid közül volt olyan aki odament hozzád és a tanácsodat kérte?

„Tudom, hogy belövöd"

Voltak csapatmegbeszéléseink, ahol csak mi tizenhárman voltunk egymás között. Ott, ha volt kérdés, azt feltettük, és amiben tudtam segítettem a fiatalabbaknak, de azt hozzá kell tenni, hogy olyan fiatalokról beszélünk, akik már végigjárták a korosztályos válogatott eseményeket. Szerencsére egy nagyon homogén társaság jött össze, és hatalmas öröm volt ebben a csapatban játszani. Egy momentum nagyon megragadt bennem: Szédült (Sedlmayer Tamás) az első büntetőjét kihagyta, s mikor jött vissza persze biztattuk, de még nem tudtuk, hogy újra oda kell majd álljon. Háromszor kellett úgy lőnünk, hogy ha kihagyjuk, akkor vége. Mindháromszor belőttük, majd Bisztro megfogta Mirarchi ötösét, majd újra Szédült következett. Mikor elindult visszahúztam, és mondtam neki: „tudom, hogy belövöd”. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, de a meccs után mondta, hogy addig izgult és utána megnyugodott és biztos volt benne, hogy belövi.

Két éve a felnőttek között szereztél aranyérmet, ezt a mostani címet hová sorolnád?

Nagyon-nagyon magasra. Tiszában vagyok a befektetett munkával, és a saját szerepvállalásommal (Minden mérkőzésen betalált –a szerk.) és ez a munka teljes mértékben megtérült. Kérdezték tőlem, hogy csalódott lennék-e ha csak ezüst lógna a nyakamban. Természetesen igen, ég és föld a kettő közti különbség. Növeli az értékét, hogy egy nagyon erős mezőnyt tudtunk magunk mögé utasítani. Mind a franciák mind pedig a hollandok a komplett felnőtt válogatottal jöttek, a szerbek egy nagyon jó junior válogatottal, az olaszoknál pedig rengeteg olyan tapasztalt játékos volt, aki a Bajnokok Ligájában játszik.

Az OSC-vel mikor kezded a felkészülést?

Mikor kimaradtam a nagy válogatottból elhívtak Máltára a nyárra. Az Universiadét követő vasárnap utaztam ki , ami egyrészt egy kiváló kikapcsolódás és nyaralás, ugyanakkor nem hagyom abba egy pillanatra sem a felkészülést. A csapat augusztus 10-én kezdi az edzéseket, Gór-Nagy Miki és én pedig 25-én csatlakozunk a többiekhez. Szeptember 2-án már BL selejtezőt játszunk és a minimum célkitűzés a főtáblára jutást.