Universiaderól szóló sorozatunk utolsó részében, jó kapitányhoz mérten Bisztritsányi Dávid csapatkapitány gondolatait olvashatjuk. Bisztro immár második alkalommal látta el a kapitányi teendőket, és vezette aranyra a csapatot. Kérdeztük a folyamatos lecserélésekről, a kinti programokról, de a beszélgetés során arra is fény derült, hogy mennyire aggódik csapattársai egészségi állapota miatt..

Tőled is azt kérdezném először, hogy volt-e benned bármilyen izgalom a csapatba kerülést illetően?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen, és ezzel nem akarom sem Botond sem Viktor teljesítményét alábecsülni, de hármunk között van akkora tapasztalatbeli, és korkülönbség, hogy tudtam: Ha jól elvégzem azt a feladatot, amit Balázs kiszab, akkor nem lehet belőle probléma.

A csapatkapitányi pozíciót is te töltötted be. Ezt a csapat, vagy Balázs döntötte el, hogy te leszel a kapitány?

A csapathirdetés napján Balázs közölte. Valahol számítottam is rá, mert én voltam a korelnök, és talán Bátori Bencét leszámítva, aki az utolsó pillanatban csatlakozott a csapathoz nekem van a legnagyobb nemzetközi rutinom is.

Milyen plusz feladatokkal járt ez?

A felkészülés során gyakorlatilag csak logisztika volt technikai feladatokat kellett ellátnom, egyeztetnem a játékosokkal, hogy mindenki a megfelelő időpontban a megbeszélt helyen legyen. Az Universiade során, ez megváltozott. Itt csapatépítő programokat kellett szervezni, a meccsek előtti este leültünk a társaimmal, és átbeszéltük, hogy mi az amire figyelni kell másnap. E mellett volt egy nagyon fontos feladat még a kapcsolatot kellett tartani a csapat és Balázs között. Huszonöt napot voltunk összezárva, ez lelkileg szellemileg megterhelő, figyelni kellett, hogy ne legyen konfliktus, Balázs sokszor kérdezte, hogy miként látom a csapatban a hangulatot.

A bajnokságban az utóbbi két évben csak kivételes alkalmakkor nem te védted a csapatod kapuját. Ezen torna során, viszont többször lecserélt Balázs. Milyen hatással volt ez rád?

Így van, a felkészülés során is gyakran csak két-két és fél negyedet védtem, ami számomra szokatlan volt, pont a bajnokság miatt. Ennek az volt a hozadéka, hogy sem fizikálisan, sem fejben nem tudtam úgy elfáradni, mint ahogy én azt előzetesen gondoltam, hogy szükségem lesz rá. A későbbiek Balázst igazolták, mint kiderült, nagyon jó szemmel látta, hogy erre a lépésre szükség van, hiszen egy ilyen kapuscserével nyertük meg az Universiadet. A döntőben, ez a csere előre nem volt megbeszélve, hanem az adott szituációra kellett reagálni. Botond nagyon profin, a kellő hőfokon szállt be, és bravúrt bravúrra halmozott, amikkel megadta a csapatnak a lehetőséget, hogy győztesként szálljunk ki a medencéből.

(Fotó: Balogh Máté)

Magát a döntőt lelkileg hogy élted meg? Hiszen az elején lecseréltek, majd utána a te védésed is nagyban hozzájárult, a győzelemhez.

Mikor a gólokat kaptam, illetve amilyen gólokat kaptam, azok nagyon bosszantottak. Maga a lecserélés viszont egyáltalán nem, azt gondolom, hogy egy nagyon jó húzás volt. A visszacserélésről azt gondolom, hogy mind Botond, mind én jó ötméteres ölők vagyunk, most is abszolút éreztem, hogy hova jönnek a lövések, a technika nem jött ki annyira, mint szerettem volna, így csak egyet sikerült kivédeni, de ezzel nyertünk. Lelkileg semmilyen törést nem okozott a váltás, könnyen tudtam a szituációt kezelni.

A megnövekedett mérkőzésszám tekintetében, könnyebbséget jelentett, hogy van melletted egy olyan kapus, aki többször beszáll, és egy fél meccset „lehoz” helyetted?

A végére magamon éreztem, hogy mind fizikálisan, mind fejben iszonyatosan elfáradtam, hiszen három helyett hat csoportmeccset kellett vívnunk. A plusz három meccsből az olasz volt igazi kihívás, a brazilok és a dél-koreaiak ellen sem lehet úgy bemenni, hogy „csak a gatyát dobjuk be”, de ők kisebb ellenállást tanúsítottak. Az igazi nehézséget a besűrűsödött program jelentette, meccs-pihenő-meccs-pihenő ez volt a ritmus, és ebből kellett felkészülni, az amúgy komoly nívót képviselő ausztrál, vagy francia válogatott ellen, akik ugyan nem klasszikus vízilabdanemzetek közé tartoznak, de ide nagyon jó csapattal érkeztek. A leginkább megterhelő az aktív pihenés hiánya volt, hiszen nem tudtunk feltöltődni.

Te is kétszeres győztes vagy. Számodra melyik esemény az emlékezetesebb?

A kazanyi Universiaden a szervezés majdnem tökéletes volt. Itt a szállás teljesen újépítésű volt, viszont minden le volt fóliázva. Ez okozott némi kellemetlenséget, de alkalmazkodtunk hozzá, ez is a csapat erejét mutatja. Kazanyban minden tip-top volt, de a Gwandzsjug is egy nagyon jó átlagot hozott.

Tőled is megkérdezem, hogy ez az arany hova kerül?

A többi mellé, a két OB1-es cím, illetve a kazanyi arany mellé. Azt gondolom, hogy ezeket a címeket nem lehet, és nem is szabad összehasonlítani. Ha ránézek egy éremre, mindig az jut eszembe, hogy milyen csapattal, milyen barátaimmal értem el.

Van-e bármi, amit szeretnél még velünk megosztani?

Olvastam Szentesi Ádámmal készült interjút, és javasolnám neki a Cavingtont, rosszabb esetben egy neurológust. Az egyik, engem is érintő állítása nem fedi teljes mértékben a valóságot. Nem szeretném hazugsággal vádolni, csupán az egészségét féltem. :)