Megkezdték a felkészülést

Alig hogy véget ért a kazanyi világbajnokság, csapatunk már a múlt héten elkezdte a felkészülést a következő szezonra. A válogatott játékosok még jól megérdemelt pihenőjüket töltötték, a többiek ugyanakkor a tőlük megszokott precizitással hajtották végre Vincze Balázs utasításait. A tréning végén egy rövid vezetőedzői értékelést kértünk az új szezonnal kapcsolatban.

Azóta, hogy Koreából hazatértél, hogy telt a nyarad?

Egy hetet nyaraltam a családommal, aztán másfél hetet itthon töltöttem, és a múlt héten pedig elkezdtük a festést, és a vele járó tortúrát.

Három új játékos igazolt a csapatunkhoz, miért őket választottad? Mit vársz tőlük?

Barabás Botond, ahogy két évvel ez előtt is, úgy idén is megmutatta az Universiaden, hogy remek összhangban van Bisztritsányi Dáviddal, nem csak a vízben, hanem a parton is. Egy fontos láncszemünk lesz. Sok, jó meccsünk lesz biztos, hogy kell a jó teljesítmény mindkét kapustól.

Német Toni, ebben az évben többé-kevésbé beverekedte magát a válogatottba, nagy jövő előtt áll, az elkövetkezendő időszak egyik meghatározó centere lehet, fiatal, 21 éves úgy gondolom, hogy hosszú távon jó megoldás lehet a csapatuknak. Kayessel együtt nagyon masszív és folyamatosan veszélyes center párt tudnak majd alkotni. Képesek lesznek arra, hogy a megfelelő pozíciót felvegyék támadásban, ezáltal a külső körünk közelebb tud kerülni, és az átlövéseink eredményesebbek lehetnek. Az emberelőnyös helyzetek befejezésénél is nagy segítségünkre lesz.

Nagy Ádámról van a legkevesebb információm. A tavaszi, UVSE elleni meccsünkön egy parádés ejtéssel jelezte azt, hogy extra dolgokra képes, de elsősorban a védekezésben tudja oroszlánkörmeit megmutatni. Biztos vagyok benne, hogy sok lehetősége lesz, és a következő nagy csapat gerincét meg tudjuk vele alapozni.

balazs_szolnok.jpg(Fotó: Balogh Máté)

Idén először két csoportra osztják a bajnokság mezőnyét, noha a sorsolás utórezgései még nem csengtek le teljes egészében, egyelőre úgy fest, hogy a gyengébb csoportba kerültünk. Mi a véleményed a sorsolásunkról?

Igen, valóban a mi csoportunk gyengébb tűnik, hiszen egy kivétellel az összes párból a tavalyi bajnokságban előrébb végzett együttes az „A” csoportba került. Az erőviszonyok értelemszerűen változhatnak, egy biztos: kellemesebb, hogy budapesti csapatként, még öt pesti együttes szerepel a csoportunkban, így összesen kétszer kell majd utaznunk az alapszakasz során. Ez nyilván a bajnokság második szakaszában visszaüthet, mert ott nagy valószínűséggel csak vidéki csapattal fogunk találkozni.

Tíz hónap múlva, ha újra itt a medenceparton beszélgetünk, mivel lennél elégedett?

Ha meg tudjuk őrizni a szezon elejétől a végéig a megfelelő hitünket, minden mérkőzésen önbizalommal és élvezettel ugrunk vízbe, és ezekhez az eredmények is párosulnak, arra a jó kedv és a bizalom szempontjából mindenképpen szükség van. Várom azt, hogy a verhető csapatok ellen – ahogy az előző szezonban is - száz százalékosak tudjunk lenni.

Csapatunk a 2015/2016-os szezonra:

Bisztritsányi Dávid, Barabás Botond, Szentesi Máté –Kapusok,

Bátori Bence, Bundschuh Erik, Decker Ádám, Drasko Brguljan, Gór-Nagy Miklós, dr. Hegedüs Gábor, Joseph Kayes, Juhász Zsolt, Kevin Graham, Kovács Gábor, Nagy Ádám, Német Toni, Salamon Ferenc, - Mezőnyjátékosok.
dr. Vincze Balázs – Vezetőedző, Becsey Péter –
Csapatvezető.