Olimpiai Bajnok az OSC-ben!

Demeter Judit tollaslabdázó két arany és egy ezüstéremmel tért haza, Los Angelesben megrendezett speciális olimpiai játékokról. Judit szerdán tért haza az államokból, s a sportok házában, két játékosunk Bundschuh Erik és Kovács Gábor fogadta.

 

2.jpg

(Fotó: Balogh Máté)

Csupán a véletlen műve, hogy a tollaslabdánál kötöttem ki- kezdi az élménybeszámolóját a már háromszoros bajnok. Az érdi születésű versenyző hobbiból kezdett tollasozni, s mikor meglátta, hogy a városban szervezett edzések keretei között lehet fejlődni, jelentkezett. Ennek már tíz esztendeje. Tehetsége viszonylag hamar megmutatkozott, így sorra jöttek a megmérettetések, ahol egyre szebb eredményeket ért el. Először Cserni János figyelt fel a tehetségére, felkarolta és innen egyenes út vezetett Athénbe a hatodik Speciális Olimpia nyári világjátékaira. Négy éve a görög fővárosból egy arany és egy bronzéremmel térhetett haza, egyéniben ekkor negyedik azaz szintén pontszerző helyezést ért el. Maximalizmusát ismerve ekkor a megelégedés helyett, még komolyabb edzésekbe kezdett.

3.jpg

(Fotó: Balogh Máté)

Teljesítménye azért is kiemelkedő, mert mindezt munka mellett érte el Judit. Két évig a Kondorosi úti uszodában dolgozott takarítóként, és szabadidejében látogatta az edzéseket, sokszor a hétvégéit is beáldozván. Ebből az ismeretségből jött az ötlet, hogy az OSC anyagilag is támogatja Juditot, és az ominózus Vasas elleni mérkőzés teljes jegybevételét felajánlja a los angelesi utazás önrészéül. Szerencsére arra a meccsre is rengeteg szurkolónk kilátogatott ezzel lehetővé téve az érdi versenyző szereplését.

Judit meghálálta a bizalmat, mi több a magyar delegáció egyik legsikeresebb versenyzőjeként térhetett haza. Idén is három versenyszámban indult, csakúgy, mint négy éve. Egyéniben, és vegyes párosban arany, míg párosban ezüstérmes lett. Külön megtiszteltetés számunkra, hogy a verseny alatt sem feledkezett meg szeretett csapatáról, szurkolói molinóját mindenhová magával vitte.

7_1.jpg

 

(Fotó: Balogh Máté)

Ez a nagyszerű eredmény nem jöhetett volna létre, Judit családja, edzői: Cserni János, Kiss Péter, Petrovics Sándor, Tinka Lajos, Tornai Tibor, és az OSC támogatása nélkül.