Miután a távozó játékosainkról már hírt adtunk, itt az ideje, hogy az érkezőkről is „lerántsuk a leplet”. Blogunk rendszeres olvasói már találkozhattak némi információval az idei csapat összetételéről. Balázs és Péter úgy döntött, hogy a csapat gerincét kívánják megerősíteni három rendkívül tehetséges fiatal magyar játékossal. Két, - már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott- mezőnyjátékos mellett, egy, kétszeres Universiade győztes kapust láthatunk ezentúl OSC-s színekben.
Az érintetteket kérdeztük:

(Fotó: Balogh Máté)

Német Toni (Vasas, center, 21)

Több csapattól kaptam megkereséseket, nagy örömömre szolgált, hogy az OSC is köztük volt, végül a szövetségi kapitány biztatására igazoltam a Kondorosi útra. Idén szeretnék én is éremért játszani a bajnokság végén, csakúgy, mint tavaly a társaim.

Beilleszkedés?

Ismerjük egymást korábbról, válogatottakból, vagy klubcsapatokból, jól megleszünk.

(Fotó: Balogh Máté)

A cím megtévesztő lehet, a következő sorokban azonban nem egy budapesti kirándulás részleteivel szeretnénk szolgálni, sokkal inkább a csapatunkat érintő változtatásokról. A tavalyi, két döntőt is megjárt csapatunkból összesen két játékos teszi át székhelyét a Kondorosi útról a Margit-szigetre, ahol az UVSE sikeréért fognak dolgozni. A két távozót, Szentesi Ádámot, és Varga Viktort kérdeztük:

(Fotó: Balogh Máté)

Szentesi Ádám:

Demeter Judit tollaslabdázó két arany és egy ezüstéremmel tért haza, Los Angelesben megrendezett speciális olimpiai játékokról. Judit szerdán tért haza az államokból, s a sportok házában, két játékosunk Bundschuh Erik és Kovács Gábor fogadta.

(Fotó: Balogh Máté)

Csupán a véletlen műve, hogy a tollaslabdánál kötöttem ki- kezdi az élménybeszámolóját a már háromszoros bajnok. Az érdi születésű versenyző hobbiból kezdett tollasozni, s mikor meglátta, hogy a városban szervezett edzések keretei között lehet fejlődni, jelentkezett. Ennek már tíz esztendeje. Tehetsége viszonylag hamar megmutatkozott, így sorra jöttek a megmérettetések, ahol egyre szebb eredményeket ért el. Először Cserni János figyelt fel a tehetségére, felkarolta és innen egyenes út vezetett Athénbe a hatodik Speciális Olimpia nyári világjátékaira. Négy éve a görög fővárosból egy arany és egy bronzéremmel térhetett haza, egyéniben ekkor negyedik azaz szintén pontszerző helyezést ért el. Maximalizmusát ismerve ekkor a megelégedés helyett, még komolyabb edzésekbe kezdett.

Universiaderól szóló sorozatunk utolsó részében, jó kapitányhoz mérten Bisztritsányi Dávid csapatkapitány gondolatait olvashatjuk. Bisztro immár második alkalommal látta el a kapitányi teendőket, és vezette aranyra a csapatot. Kérdeztük a folyamatos lecserélésekről, a kinti programokról, de a beszélgetés során arra is fény derült, hogy mennyire aggódik csapattársai egészségi állapota miatt..

Tőled is azt kérdezném először, hogy volt-e benned bármilyen izgalom a csapatba kerülést illetően?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen, és ezzel nem akarom sem Botond sem Viktor teljesítményét alábecsülni, de hármunk között van akkora tapasztalatbeli, és korkülönbség, hogy tudtam: Ha jól elvégzem azt a feladatot, amit Balázs kiszab, akkor nem lehet belőle probléma.

A csapatkapitányi pozíciót is te töltötted be. Ezt a csapat, vagy Balázs döntötte el, hogy te leszel a kapitány?

A csapathirdetés napján Balázs közölte. Valahol számítottam is rá, mert én voltam a korelnök, és talán Bátori Bencét leszámítva, aki az utolsó pillanatban csatlakozott a csapathoz nekem van a legnagyobb nemzetközi rutinom is.

Milyen plusz feladatokkal járt ez?

A felkészülés során gyakorlatilag csak logisztika volt technikai feladatokat kellett ellátnom, egyeztetnem a játékosokkal, hogy mindenki a megfelelő időpontban a megbeszélt helyen legyen. Az Universiade során, ez megváltozott. Itt csapatépítő programokat kellett szervezni, a meccsek előtti este leültünk a társaimmal, és átbeszéltük, hogy mi az amire figyelni kell másnap. E mellett volt egy nagyon fontos feladat még a kapcsolatot kellett tartani a csapat és Balázs között. Huszonöt napot voltunk összezárva, ez lelkileg szellemileg megterhelő, figyelni kellett, hogy ne legyen konfliktus, Balázs sokszor kérdezte, hogy miként látom a csapatban a hangulatot.

A bajnokságban az utóbbi két évben csak kivételes alkalmakkor nem te védted a csapatod kapuját. Ezen torna során, viszont többször lecserélt Balázs. Milyen hatással volt ez rád?

Némi spättel ugyan de folytatjuk korábban megkezdett riportsorozatunkat, az idei év legsikeresebb magyar vízilabdacsapatának szerepléséről. 

Ezúttal Kovács Gábor gondolatait adjuk közre, aki hátsérüléséből felépülve került be az utazó tizenhármak közé, s oroszlánrészt vállalt a sikerből.

A felnőtt válogatott elleni első két felkészülési meccset egy sérülés miatt ki kellett hagyd. Mi volt ez a sérülés?

Rögtön a felkészülés első péntekén, az utolsó kondi edzésen egy mindennapos gyakorlat közben egyszer csak megrándult a derekam, és összeestem.

Mennyi időt vett igénybe a rehabilitáció?

Négy napig abszolút nem edzettem, majd utána néhány napot a magam tempójába edzettem, végül egy hét kihagyás után visszatértem a fiúkhoz.

Ez a válogatott egy új, formálódó csapat volt, mekkora problémát jelentett akár taktikai akár a beilleszkedés szempontjából ez az egyhetes kiesés?

Nem okozott gondot. A csapat több mint felével már játszottam együtt, vagy legalábbis ismertem őket, ez alól talán egy-két fiatal játékos a kivétel, de velük is hamar összecsiszolódtunk.

A sérülés a csapatba kerülést nem veszélyeztette?

Azt gondolom, hogy nem, Balázs végig biztatott, hiszen ekkor még öt hét volt az Universiade kezdetéig. Az volt a kérése, hogy csak akkor kezdjek el teljes erőbedobással edzeni, ha tényleg minden rendben van a hátammal, ne siettessem.

A csapatban egy center volt, Szentesi Ádám személyében. Téged többször láttunk év közben centerben is felbukkanni. Ezen a tornán mi volt az igazi posztod?

Konkrétan leírni le lehetett, hogy vagy centert, vagy kapás szélsőt játszom, de gyakorlatilag a kapus posztot leszámítva, mindenhol feltűntem, ha bekkelni kellett bekkeltem, ha centerezni akkor bementem centerbe, de akár rosszkézen is pólóztam. Igazság szerint mindenes voltam.

(Fotó: Balogh Máté)

Te hogy élted meg, hogy megnövekedett a lejátszandó meccsek száma, a tervezetthez képest?

Az elején egy kis mérgelődés volt, mert a hetekkel korábban felépített programon kellett változtatni, különösen a pihenőidő megkurtítása volt a probléma. Az, hogy majdnem mindennap meccs volt, ismeretlen ellenfelek ellen keresztülhúzta az előzetes várakozásainkat. Mint kiderült elég jó ellenfelekkel kellett megmérkőznünk már az első négy napban, elég ha csak a későbbi döntős olaszokra, vagy az ausztrálokra gondolok, akikkel a végén döntetlent játszottunk. De nem volt mit tenni, előre kellett nézni…

A harmadik részben a döntő meglepetésembere Barabás Botond, aki a padról beállva 66 százalékos teljesítményével megtámasztotta a csapatot hátulról, elbizonytalanítva ezzel az olasz tüzéreket. Boti remekül kisegítette Bisztrot, majd az ötmétereseknél visszakapta ezt a segítséget. Hamarosan újra alkalmuk nyílik a közös munkára. Hogy miért, az is kiderül e cikkből:

A 17 fős keretben három kapus szerepelt, és már az elejétől vélelmezhető volt, hogy Bisztro, mint csapatkapitány az utazó 13 tagja lesz. Benned mi játszódott le a felkészülési időszak alatt? Izgultál a szlovák meccs előtt?

Abszolút nem úgy készültem, hogy nekem is száz-százalékos esélyem van az utazásra. Főleg azért nem, mert Bendes Viktor nagyon jól védett a felkészülés alatt. Mondtam is neki, hogy mennyire ösztönzőleg hatott ránk a teljesítménye, mert ezáltal nekünk is sokkal jobban kellett koncentrálni. Amikor kihirdették a csapatot érthető módon örültem és megnyugodtam.

A szlovák meccsen te is szerepet kaptál, majd utána már Törökországban folytattátok a felkészülést. Ott mekkora szerepet kaptál Balázstól?

Balázs végig azt csinálta, hogy nem konkrét meccseket adott nekünk, hanem majdnem minden meccsen Dávid kezdett és valamelyik negyedben (második vagy harmadik) szólt, hogy be kell szállnom a meccsbe. Ezzel próbált hozzászoktatni ahhoz a helyzethez, ami végül a döntőben szükséges is volt. Ott a padról mindenféle bemelegítés nélkül be kellett állnom, és teljesítenem kellett. Az elején ezt furcsa volt, nehéz volt, de annak köszönhetően annak, hogy a mester jó néhányszor megcsinálta velem, a végre hozzászoktam és be is vált.

A csoportkör második mérkőzése Ausztrália ellen volt, ahol végig te védtél. Ez így is volt tervezve, vagy valami más oka volt?

Igen, így volt tervezve. Balázs korábban megmondta, hogy az az én meccsem, nekem kell védenem.

Interjúsorozatunk második részében Szentesi Ádám az OSC-ből az UVSE-be tartó center osztja meg gondolatait velünk. A zseniális ritmusérzékkel megáldott Töfit, az Isten is vízilabdára teremtette. Gondoljunk csak bele, melyik zsokéban férne el, egy ilyen hatalmas szív...

A bő keretben még nem egyedüli centerként vettél részt az edzéseken, ott volt melletted Vogel Simon is, aki később a bürokrácia áldozata lett. Ennek ellenére volt benned félsz a csapathirdetést megelőzően?

Volt bennem izgalom, szerintem mindenkiben van egy egészséges drukk a csapatkijelölés előtt, de azért bíztam benne, hogy utazhatok, és újra megmérettethetek Universiadén, és elérjük a célunkat.

Tekintve az egész felkészülést, melyik volt a számodra legemlékezetesebb momentum?

Egy momentum nagyon megmaradt és az egész csapatot jól jellemezte. Már Koreában történt a csoportmeccsek alatt, mikor leszakadt az ég, természetesen senkinél nem volt esőkabát. Ekkor Balázs fogta magát és a zuhogó esőben önmagát nem kímélve ment el, az amúgy távol lévő buszhoz-, és hozatta oda nekünk a bejárathoz, hogy mi ne ázzunk el. Ez az odaadás, és egymás iránt érzett tisztelet és szeretet végigkísért minket az elsőtől az utolsó pillanatig.

Bátori Bence azt nyilatkozta, hogy az együtt töltött huszonöt napotok során, soha egy konfliktus nem volt csapaton belül…

Ez így történt, pont én voltam az „élettársa” huszonöt napon keresztül, valóban semmilyen súrlódás nem volt, sem kifelé, játékos és edző között, vagy edző és csapatvezető között, de belül sem. Mindenki tudta, hogy mi a dolga, és csak azzal foglalkozott, nem szólt bele a másikéba. Nagyon pozitív benyomást tett rám az egész társaság, és örülök neki, hogy a részese lehettem.

Már Dél-Koreában tartózkodtatok, mikor kiderült, hogy Szingapúr visszalépése miatt, a tervezett hat meccs helyett kilencet kell játszani. Ekkor mit éreztél?

„Cirmi, hányat kell még nyerni?”

Már a törökországi felkészülési torna során is, miután lejátszottunk egy meccset, odamentem Cirmihez (Kovács Gábor- a szerk.) és megkérdeztem tőle: „Cirmi, hányat kell még nyerni?” és ekkor Cirmi mindig bemondta az Universiade végéig hátralévő mérkőzések számát. Mikor kiderült, hogy kilenc meccset kell játszani, akkor Cirmi ennek megfelelően nagyobb számot mondott…

(Fotó: VLV.hu Stuber Sándor)

A gwangjui Universiade győztes csapatában szerencsére szép számmal képviselték magukat klubunk játékosai, így egy kis beszélgetésre hívtuk őket: Mondják el a főszereplők, hogy élték meg belülről ezt a zseniális teljesítményt. Interjúsorozatunk első részét Barcelona világbajnokával, a csapat házi gólkirályával kezdjük.

Bence elmondta, mit érzett akkor, mikor átkerült a felnőtt csapatból, de azt is megtudhatjuk, hogy mit mondott Szédültnek  a mindent eldöntő ötméteres előtt.

Mikor Balázs és a srácok a Konodorosin elkezdték a felkészülést, te még Benedek Tiborral és a nagy válogatottal készültél a szigeten. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban derült ki, hogy te is az Universiade csapatban fogsz szerepelni. Ezt hogy élted meg, hiszen ez egyúttal azt is jelentette, hogy a nagyválogatott keretéből kikerülsz.

Ez Rómában, egy hárommérkőzéses felkészülési tornán történt. Az első, USA elleni meccsen még játszottam, szerintem elég jól, majd este a vacsora után Tibi felhívott a szobájába, ahol közölte velem, hogy az Universiade csapathoz kerülök át. Másnap játszottak a srácok a szlovák válogatott ellen, de én csak a torna végeztével a nagy csapattal együtt utaztam haza. Először nagyon rosszul és mélyen érintett, a döntést követő két-három napban nem volt annyira jó a közérzetem, de ahogy elkezdtem edzeni Balázsékkal, megtetszett, hogy mindenki hajt, és láttam az elszántságot, így én is újra motivált lettem. Szerencsére majdnem mindenkivel játszottam már korábban, vagy korosztályos válogatottban, vagy valamelyik klubcsapatban, de ha nem is játszottam velük, ismertem őket, így a beilleszkedés nem jelentett problémát. Érzésem szerint örültek is nekem. Ahogy elkezdtem edzeni, nem néztem vissza, csak előre.

Eltöltöttetek huszonöt napot távol a családtól, összezárva. Milyen volt a hangulat?

Valóban, huszonöt napot voltunk távol, ez nagyon hosszú. Majd egy hónap alatt, egyetlen súrlódás sem volt, ami szerintem elképesztő. Ezt Balázs is megjegyezte még a kieséses szakasz előtt, látta a csapaton, hogy milyen magas a toleranciaszint. Egy tizenhárom fős fiútársaságnál előfordulhatnak konfliktusok, de itt nem voltak. Ez annak is köszönhető, hogy nagyon együtt volt mindenki, szerintem nem is fért volna bele, az energiáink másra pazarlása. Már csak azért sem, mert kint értesültünk a lebonyolítási rend változásáról (Szingapúr visszalépése miatt -a szerk), a tervezett hat meccs helyett kilencet kellett játszani. Ez gyakorlatilag minden energiánkat elvitte, ezt jól mutatja az is, hogy összesen kétszer voltunk kint női kosárlabdameccsen, azon kívül szinte minden nap volt meccsünk. Ha épp nem, akkor fizikai vagy taktikai felkészülést tartottunk, tehát elég sűrű volt az alapprogram. Előtte volt néhány felkészülési meccs a törökökkel, utána pedig egy felkészülési tornán vettünk részt, amit szintén megnyertünk. Nagyon hosszú volt, de megérte, mert nagyon jó közösség volt, és lehetett látni, érezni, hogy felépítgetjük magunkat. Érezhető volt, hogy az első isztambuli kétkapu és az Universiade nyitómeccse között már egy nagy utat tettünk meg. Ez kellett ahhoz, hogy a végén arannyal térjünk haza.

Ezúttal csapatunk 7-esét kértük fel, hogy ossza meg velünk mivel tölti a szabadidejét a két szezon közti időszakban. Mint alább olvashatjuk, Hege nem csak a medencében teljesít példaértékűen, de e mellett jut ideje a fesztiválokra is.

A bajnokság végét követően egyből belevettem magamat a tanulásba, mert hátra volt még egy államvizsgám. Azt azóta sikeresen teljesítettem és megszereztem a jogi diplomámat. Ezt követően kezdődött számomra csak az igazi pihenés. Addig fizikálisan pihentem most pedig mentálisan igyekszem feltöltődni.

Az elmúlt két hétben elkezdtem elsősorban a szárazföldi edzéseket (futás, kosár, konditerem), de az uszodai edzésekbe is belekezdtem az előírtaknak megfelelően, ugyanis Balázs edzéstervvel is ellátott minket a nyárra. Nyaralni még nem nagyon volt eddig időm, javarészt Egerben töltőm a szabadidőmet a családommal.

Nem vagyok egy nagy fesztiválozó, de voltam a Karcagi Birkafőző Fesztiválon, ahol az egyik barátomat látogattam meg, aki a versenyzők között szerepelt. A hétvégén Decker Ádámmal tervezzük, hogy lemegyünk a Soproni Volt Fesztiválra. Tervezem, hogy hazautazom az egri Bikavér Fesztiválra, lemegyek a Balatonra pár napra, illetve a barátnőmmel szeretnénk elmenni Splitbe a hónap végén, még a nagyüzem előtt.

Csapatunk vezetőedzője, néhány játékosunkkal együtt már elutazott Dél-Koreába, hogy címvédőként részt vegyenek a július 3-án kezdődő Universiadén. Vincze Balázs ezt megelőzően tisztelte meg blogunkat egy interjúval, melyben mesélt játékos-pályafutásáról, mindennapjairól, és természetesen az ő véleményét is kikértük, a vízilabda jelenlegi helyzetéről. 

Milyen gyerek voltál, hol töltötted a gyerekkorodat?

A belvárosban nőttem fel a Szabadság tér környékén. Van egy öt évvel idősebb bátyám, aki végigjárt előttem minden lépcsőfokot, általános iskolába ugyanoda jártunk, aztán ő elkezdett úszni, majd vízilabdázni. Én is először úsztam, aztán a vízilabdánál kötöttem ki, tulajdonképp követtem őt. Ami érdekes, hogy a felnőtt korosztályban játszottunk egy csapatban, mindketten az Újpestet erősítettük, - én húsz évet töltöttem ott-, ebbe az időbe az is belefért, hogy közösen bajnoki címet szerezzünk.

Vízilabda mellett milyen más sportot próbáltál ki?

Alapvetően semmit, egy fél évet szertornáztam, ahol az alapokat elsajátítottam, de semmilyen különlegesebb gyakorlatot nem tanultam meg. Testnevelés tagozatos iskolába jártam, de csak a vízilabdával foglalkoztam.

Hogy tudtad összeegyeztetni a vízilabdát a tanulással? Jogi diplomád is van, ehhez nem elég csak az egyetemen elkezdeni tanulni.

Az általános iskola nem jelentett akadályt, még akkor sem, ha naponta két-három órát az edzésekre szántam. A gimnázium már nagyobb falat volt, hiszen az Eötvös Gimnáziumba jártam, ami manapság is komoly nívót képvisel, akkoriban sem volt ez másként. Ott már nem tartoztam a jó tanulók közé, de elvégeztem. Ezt követően a TF-en szakedzői diplomát szereztem majd mint másoddiplomás kerültem Szegedre, ahol 2003-ban végeztem.

Fotó: Balogh Máté